ADD SOME TEXT THROUGH CUSTOMIZER

Hétfői hangulat

Nagyon régen nem írtunk már. Nem mentség, hogy sok volt a “munka”, tudjuk. Sőt, főleg ezért még többet kellett volna írni azokról az érzésekről, pillanatokról, hangulatokról, amiket idén is közösen veletek éltünk meg, nektek köszönhetünk. Kellene írnunk már azért is, hogy azok, akik ötletekért látogatják a honlapunkat, újabb inspirációkat kapjanak és még izgalmasabbá tudják tenni saját esküvőjük dekorációját, mert rendhagyó ötletekben és izgalmas kiegészítőkben idén sem szenvedtünk hiányt:-).

Ígérjük, hogy majd igyekszünk ezt a bepótolni. Hamarosan.

Hétfő van. Én kimondottan szeretem a hétfőt, mert az mindig valami újnak a kezdete. A hétfő azt is jelenti, hogy újabb gyönyörű esküvő szervezésén, dekorációján vagyunk túl és tele vagyunk az onnan merített pozitív energiákkal.

Két nagyon mozgalmas hétvégén áll mögöttünk. Ülök az íróasztalomnál és a most következő, szombati esküvő feladatait, teendőit összesítem. De hát az van, hogy a szívem egy darabja még ott van a hétvégi esküvőkön…nem mintha ettől nehezebb lenne a felkészülés, mert nagyon nagy izgalommal várom az elkövetkező “munkát” is. Vicces, hogy ez a munkám….de számomra ez egy nagyon komoly kihívás és minden percét élvezem.

Az asztalomon, a laptopom mögött még ott van a szombati esküvőről megmentett virág, a hozzá készített arany vázában és D&D esküvői meghívója, amit imádok. Sokáig nézegettem a dekorációjuk tervezése során, mert ez adott minden inspirációt.

DoriDani

Annyira örülök, hogy részesei lehettünk az örömüknek. Csodálatos érzés volt megalkotni számukra ezt a különleges dekorációt. Mindig elmondom, hogy minden esküvőben benne van a pár egész kapcsolata, minden, ami aznap történik a tökéletes tükörképe annak, amit ők ketten alkotnak, ahogyan élnek és amilyen közös életre számíthatnak. Hát ez most is így volt. Egy gyönyörű, viharos, kreatív energiákkal teli, mozgalmas, szeretetteljes, érzelmekkel teli esküvőnek lehettünk a “tanúi”. Ezért érdemes éjszakázni, ezerfelé rohangálni, izgulni és a végén nagyon kifáradni.

Alig várom a szombatot, mert tudom, hogy A&D esküvője is csodásnak ígérkezik:-).